Helyspecifikus kiállítás az Octopus Víztoronyban, 2025. október 16. és 2026. január 16. között.
Akartam ezt a teret, már rég kinéztem magamnak kiállításra, és kezdettől valamilyen térbeli installációt képzeltem a polcaira.
HÁT EZ MEG MI…
Szöveg nélküli mese, egymásnak feszülő világokról, amiket egy vörös (határ)vonal választ el egymástól. Azt szerettem volna csak egyértelművé tenni, hogy van egy fenti napfényes, és egy sötét alvilág, de hogy melyik jó, és melyik rossz, melyik álom és melyik valóság, melyik vidám, és melyik szomorú, egyáltalán mi a különbség a kettő között az elhelyezkedésen és az uralkodó színeken kívül, csak egészen közel hajolva, a részletekben elmerülve látszik.
Szeretem a részleteket. Az összkép (ami messziről látszik) egy benyomás, prekoncepció, vagy előítélet, ami egyébként önmagában nem feltétlenül rossz, vagy haszontalan dolog, de a történetek, amik a részletekben rejlenek, könnyen átírják a prekoncepciót, ha közelebbről is megvizsgáljuk őket.
Sokat tudnék még mesélni róla, de inkább nem teszem. (Legfeljebb átírom majd a bejegyzést, ha meggondolom magam.) Sokat arról, hogy mennyire élveztem a térbeli munkát több év síkban gondolkodás után. Arról is, hogy ez megterhelő is volt egyben, és rég használt, berozsdásodott „szkilljeimet” kellett újra elővenni, hogy mindent úgy tudjak összerakni, ahogy elgondoltam. (Büszke vagyok rá, hogy hónapokon keresztül semmi nem esett szét, pedig van jó pár finom és sérülékeny része is az építménynek.)
A beszélgetésekről, amiket a műhelyembe zárkózva folytattam munka közben, az ország más szegleteiben lakó rég látott barátaimmal, vagy hogy milyen előadásokat hallgattam, amiket majd más munkákhoz használok fel „olvasmányként”.
Nagyon intenzív és izgalmas időszak volt.
KÖSZÖNET
Minden mindennel összefügg. Szeretek rendszereket (történeteket) kreálni. Történetek az alsók a felsőkkel (néha át is lógnak/törnek egymáshoz), a szomszédos polcok egymással, kettesével, hármasával, vagy az egész sor. A világos sor, meg a sötét, együtt pláne. Szabad kezet kaptam, hogy mit állítok ki, úgyhogy hagytam magam elszabadulni. Hálás vagyok a lehetőségért.
Hálás vagyok azoknak is, akik eljöttek a megnyitóra. Teljesen más társaság volt, mint akikre számítottam, és nagy élmény volt viszonylag sokáig maradni és hosszan beszélgetni. Hálás vagyok Vörös Máténak is, hogy megnyitotta a kiállítást, és a fotókért, amiket a készülő könyvhöz csinált. Végül hálás vagyok a különleges helyszínért, és hogy ilyen sokáig kint maradhatott az anyag.
A fotókon, amiket mutatok nem látszik, de a két alsó polcsoron a Tarot 38,5 lapjai kaptak helyet, részben mint a Mezsgye installáció grafikai előzménye (több kártyalap részlete megjelenik az építményben is, a „mese” szereplőjeként) részben azzal a szándékkal, hogy egyszer, egyben is bemutassam a kártyáimat, mint grafikai sorozatot. Erre ezelőtt nem volt lehetőség és később sem valószínű, hogy mind a 78 lapja egyszerre szerepelhet majd.
Persze ki tudja. Bár nem egy maintstream művész téma. (Direkt csináltam.)