Szerző: tvikdesign

Hamarosan…

Tóth Viki vagyok, tervezőgrafikus, tanár.

TANULMÁNYOK

2012 – Képzőművész-tanár, Magyar Képzőművészeti Egyetem
2010 – Tervezőgrafikus művész, Magyar Képzőművészeti Egyetem
2005 – Textilrajzoló és modeltervező asszisztens, Modell DIvatiskola
2003 – Érettségi, Gödöllői Premontrei Szent Norbert Gimnázium

MUNKAHELYEK, TAPASZTALAT

2022– ELTE Savaria Egyetemi Központ BDPK Vizuális Művészeti Tanszék – óraadó, tervezőgrafikai gyakorlati tárgyak
2021– Rajzi előkészítő vezetése a Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium és Technikumban
2021–2022 Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium és Technikum – rajz, tervezőgrafika oktatása
2019–2020 Artopolis Művészeti Iskola – tervezőgrafika elméleti, gyakorlati tárgyak oktatása
2011–2015 Káldor Miklós Kollégium – nevelőtanár
2011–2013 Molnár-C. Pál Műterem–Múzeum – múzeumpedagógiai foglalkozások óvodás és általános iskolás korú gyerekek részére
2010–2013 Underground Könyvkiadó – tördelési és illusztrációs munkák
2009 Iparművészeti Múzeum – kézműves foglalkozás általános iskolás korú gyerekek részére

2023– Együttműködés a Magyar Zene Házával: saját termék árusítása a múzeum shopban, egyedi tervezésű csomagolásban. (A legújabb sorozat az MZH arculati elemeinek felhaszálásával készült 2024 nyarán.)
2022 Design Terminálon való részvétel
2012 VI. Kecskemét FRINGE arculat és kiadványok tervezése

2010-től dolgozom szabadúszó grafikusként a tanári munkáim mellett, különböző tervezőgrafikai projektekben

KIÁLLÍTÁSOK

2025 – Szezon//Ress csoportos kiállítás a Szombathelyi Képtárban
2025 – Fényőrlő – önálló kiállítás a „C” könyv anyagából a Berzsenyi Dániel Könyvtárban, Szombathely
2024 – Csoportos kiállítás a Neurodiverzitás Világnapi Pikniken – Pécs
2024 – Talajközelben – csoportos kiállítás a Westwerk Egyesülettel a Bloomsday-en, Szombathelyi Képtár
2024 – Csoportos kiállítás a Neurodiverzitás Világnapi Pikniken – Budapest
2024 – A Bloomsday 2024-es murália látványterveinek elkészítéseben való tervezőgrafikai közreműködés
2024 – Csoportos kiállítás a Határvonalak Színházi Fesztiválon – Weöres Sándor Színház, Szombathely
2024 – Derkovits Pop-Up kiállítás – csoportos, a Derkovits 130 kiállításhoz kapcsolódóan, Szombathelyi Képtár
2024 – „Fehértigris egérúton” – önálló kiállítás a Petőfi Sándor Könyvtárban, Miskolc
2024 – „TAROT 38,5” önálló kiállítás a Kilences Kávézóban, Szombathely
2023 – Csoportos kiállítás James Joyce Ulysses c. művére reflektálva, Bloomsday, Szombathely
2023 – Szezon/Zárt terek csoportos kiállítás a Savaria Múzeumban, Szombathely
2022 – „Újrahasznosított múlt” közös kiállítás Vörös Mátéval, Tornabarakony
2021 – Közös kiállítás Binder Izabellával a Művészeti Szakgimnázium és Technikum Társalgó Galériájában, Szombathely
2013 – „A Kék” panorámafotók. MüSzi – Művelődési Szint Alkotóközpont és Befogadótér, Budapest
2013 – Részvétel a XVIII. Országos Tervezőgrafikai Biennálén
2013 – Önálló fotókiállítás „A Kék” fényképeiből, Bartók Béla Művelődési Ház és Könyvtár, Tura
2012 – Önálló kiállítás grafikai munkákból – KIO, Kecskemét
2010 – Magyar Képzőművészeti Egyetem, Tervezőgrafika szak diplomakiállítás
2009 – Részvétel a XVI. Országos Tervezőgrafikai Biennálén
2007 – Mediawave Plakátok – A Magyar Képzőművészeti Egyetem tervezőgrafikus hallgatóinak kiállítása, Győr
2007 – „Szigorúan ellenőrzött plakátok” – az MKE tervezőgrafikus hallgatóinak csoportos kiállítása, Szeged
2007 – „Szigorúan ellenőrzött plakátok” – az MKE tervezőgrafikus hallgatóinak csoportos kiállítása, Budapest
2007 – Önálló kiállítás tollrajzokból a Béke Királynéja Templomban – Fallóskút
2006 – Béke Királynéja Templom üvegablakainak festése – Fallóskút

MÉDIA

2025 – A Fényőrlő című kiállításom kapcsán újságcikkek a Savaria Forum és a Nyugat.hu oldalakon, valamint interjú a Szombathelyi Televízióban.
2024 – A 2023-as mellrák világnapi írásom nyomtatásban a Turai Hírlapban (22. o.)
(A „C” könyv egyik oldalpárjának írása)
2018 – Ércnél maradandóbb… (film, 2019) Részlet a Gyenes Károllyal felvett 2018-as interjúból
2013 – Vizsgamunka kék köntösben – Turista Magazin, online és nyomtatásban
2011 – EGYÜTT.JÁRÁS – Illusztráció Zalán Tibor 7 Haiku című művéhez – Irodalmi Jelen
2010 – Interjú a tervezőgrafikus diplomamunkám (A Kék c. könyv) kapcsán – Turai Hírlap

EGYÉB

Angol nyelvvizsga – C

B kategóriás jogsi

2014 – Virágkötő mestervizsga
2010–2011 Magyar Gyula Kertészeti Technikum és Szakképző Iskola – Virágkötő OKJ

KIÁLLÍTÁS

2025. január 8. 17:00.
Berzsenyi Dániel Könyvtár, földszinti előadóterem
A kiállítást megnyitották: Dr. Bordács Andrea esztéta, az ELTE SEK VMT tanszékvezetője és Dr. Baráthné Molnár Mónika könyvtárigazgató

A kiállított képek a C könyv oldalaiból és oldalpárjaiból készült 297x297mm és 297x594mm nagyságú printek voltak.

A könyv végül 2025. április 1-jén készült el. Első nyilvános szereplése a 2025. április 16-án nyíló Szezon//RESS csoportos kiállítás lesz a Szombathelyi Képtárban, de máshol is várható a felbukkanása 2025-ben, más projektekben.

AMI VOLT.

Hálás vagyok a januári kiállítás létrejöttéért, a közönség érdeklődő és empatikus reakcióiért, a Savaria Forum és a Nyugat.hu cikkeiért, valamint a Szombathelyi Televízió interjújáért.

Szerettem volna valami szép és személyes összefoglalót írni, de azóta sem megy. Még mindig mélyen megérint, még most is szívesebben tartom a gondolataimat a fejemben róla, azóta dolgok is történtek, néha csodás, máskor rémisztő dolgok. Közben befejeztem a könyvet, de mivel a következő szöveg a kiállításra íródott, ezért nem gondoltam belerakni, viszont… Maradjon akkor EZ, itt, összefoglaló helyett:

„Tóth Viki vagyok, tervezőgrafikus, tanár, van, aki szerint művész is. Diplomáim ezekről vannak. Férjezett vagyok, és van két nagyon szép, és nagyon okos gyerekünk. Vannak gondolataim is, és egyre kevesebb gátlás terhel, hogy ezeket leírjam. Meglehetősen nagy a szellemi vadászterületem, és kanyargós ösvényeket járok be rajta.

Úgy készültem, hogy unalmas ember leszek, és unalmas életet élek, lehetőleg a szó jó értelmében (most már tudnék jó értelmet látni ebbe a szóba), de máshogy alakult.

Megértem a negyvenet. Tőlem ez teljesítmény.

Ráktúlélő vagyok.

2022. december 21.-én diagnosztizáltak rosszindulatú mellrákkal, ez nekem azóta is egy különösen mágikus dátum, amolyan új születésnap. Vonzódok az ilyen kis misztikus lehetőségekhez, napfordulók, szimmetrikus dátumok, kerek évfordulók, bármi, de egy téli napfordulóra ilyen programot tenni… Mindig is ironikusnak találtam. Azóta is remélem, hogy ha már ómen, akkor legalább jó: a legsötétebb nap ugyan az évben, de utána már hosszabbodnak a nappalok.

A betegség ideje alatt sokat dolgoztam egy régóta vágyott és nagyjából húsz éve halogatott projektemen: terveztem egy tarot kártyapaklit.

Ez is kis misztikus, első ránézésre. (Aki ismer, az tudja, hogy nyitott vagyok minden gondolatra, majd rendszerint ellenkezni kezdek, amikor felvetik, és alapvetően a tudomány és az állítólagos objektivitás felől közelítek, a világ megmagyarázhatatlan jelenségeihez. A véletlenben pedig nem hiszek. És kevesen ismernek.)

Nekem ez a kártya önismereti projekt volt, erősen pszichológiai alapokra helyezve. Olvastam róla, sok paklit megnéztem, azóta gyűjtöm is őket, de nekem nem csak tarot kártya.

Grafikailag ennek a kiállításnak az előzménye, ezért mesélek róla. Színeiben és motívumaiban (bár a mostani anyagban bevillan olykor a kék ég, az a kártyában viszont sosem szerepelt) és a szereplőkben hasonló. Én vagyok minden szituáció minden szereplője, szinte az összes mozdulatot megfotóztuk, ami a lapokon látható, vagy régi képeket használtam. Ez pedig azért fontos, mert így elég sok kép készült rólam a mozdulattanulmányok miatt, abban az időszakban.

Kopasz fejjel, betegen, a legtöbbször hiányos öltözékben, hogy tudjam használni a testem sziluettjét. Akkor elhasználtam ezeket a képeket a kártyatervezéshez, ami mentálisan segített átvészelni a betegség legnehezebb időszakát, most visszanézve viszont más érzéseket ébresztett bennem, úgyhogy egy részüket felhasználtam újra, most fotóként. Akkor egyfajta színház volt, beállított mozdulatokkal, most egy ablak arra az állapotra, amiről nem szoktak ennyi képet megosztani, pedig ha már elmegy a hajad, az el szokott aztán tartani egy darabig. Örülök, hogy nem tűnt el vizuális nyom nélkül ez az időszak.

Létezik, és nem csak az én életemen hagy mély nyomot. A rák nem egy ember betegsége és szenvedése. Családot érint, baráti társaságot, munkaközösséget, mindent érint, amiben az ember részt vesz. Mindannyiunk baja, csapatmunka, közös teher. Nagy teher, az egész közösségemnek, akikkel megosztom a mindennapjaimat.

A másik dolog, amit kitartóan csináltam a tarotkártya tervezés mellett, a naplózás. Brutális mennyiségű írás, a betegség időszaka alatt nagyjából 600 oldalnyi szöveg keletkezett, amiből nagyjából 300 oldalnyit ismer a pszichológusom, és úgy 40 oldalnyit vállalok a készülő albumban. Elég lesz az… Meglehetősen nagy energiák és erős szándék mozdult bennem ebben az időszakban, és ezt sem gondolom egyedi dolognak.

A „Házban” (a debreceni onkológiát hívtam így, ahol engem is kezeltek) sok embert ismertem meg, mert bár a betegségig eléggé elzárkózva éltem az utóbbi években, de itt rendszeresen kerültem abba a szituációba, hogy idegenek mellett ücsörögtem órákig, akár onkológián a sorban, akár kezelés közben. Van olyan infúzió, amit nagyjából fél nap (van, amit még több) alatt adnak be biztonsági okból, szóval sokat beszélgettem, és sok erős szándékot láttam, mind az életben maradásra, mind a meghalásra. Az én szándékom lapokra is kívánkozott, képekben és írásban is, ez talán az érdekesség. Az indulataim, amiket ebben az anyagban vállalok, nem tűntek a többiek között egyedinek, és kirívóan erősnek sem.

Nem beszélünk ezekről a dolgokról. Ezt sértőnek és rendkívül károsnak tartom. Iszonyatosan nehéz időszak ez egy embernek és a szeretteinek, és brutális plusz teher, ha ezt még tabusítják is a környezetben élők. Nyilván megvan ennek az oka, a mi kultúránkban nehéz mit kezdeni a halállal, már a lehetősége is iszonyatot vált ki, és egy rosszindulatú rákbetegség mindenképpen halállal való fenyegetés, ez tény. De nagyon sokat kivesz az emberből ha még titkolnia is kell. Még mindig ez a helyzet. Nincs rá rendes kutatásból rendes adatom, de a személyes tapasztalatom az volt, hogy a betegtársaim nagyjából negyede kifejezetten titkolta a betegségét, és elsöprő többsége nem titkolta ugyan, de „egészségesek” előtt nem beszélt róla. Egy néma, de elképesztően nagyszámú kisebbség vagyunk, akiknek viszont sok kisebbséggel ellentétben nemcsak a milyenségéről van szó, hanem egyenesen az életéről. A gyógyuláshoz pedig minden csepp erő kell, és a világ támogatása, amit elfogadással és empátiával adhattok meg a betegeknek. Ehhez viszont az kell, hogy ne kelljen szégyenkeznünk egy olyan dolog miatt, amiről nem tehetünk. Így alakult az életünk, az események láncolata vezetett idáig, és mindenféle ember van közöttünk, idősek és egyre több fiatal, sőt gyerek, jó és rossz emberek (ha hiszel a jóban és rosszban), mindenféle élethelyzetből, területről, hivatásból. A rák nem válogat. Amúgy meg mindenki meg fog halni egyszer, és a mostani pozíciómból rendkívül furcsának találom, hogy egy intelligenciára építő kultúrában ez rémületes ötlet.

Végtelen tisztelem mindenki felé, aki elfogadással és megnyugvással, ugyanakkor nem beletörődve fogadja el és éli a lehetőségeit. Ők a példaképeim. Vannak közöttük élő, és halott társak is. Nekik ajánlom ezt a munkámat.

A kiállítás címe „Fényőrlő”, ami zseniális. Sajnos ezt nem én találtam ki, hanem Weöres Sándortól kölcsönöztem, az ő „egyszavasai” között találtam.

A „Süt a nap” című naplóbejegyzésben szereplő angol szöveg egy dal részlete, Ayla Nereo „Hum” című dalából.

A munkáimat számsorokkal dátumozom, ezt évtizedek óta így csinálom, ezért tartottam meg írásban is. A kiállításmegnyitó napja például 250108, ezzel a logikával számozott rajzokat és írásokat tudsz tőlem bárhol is találni. Végül szerettem volna a tipográfiai részben experimentálisabb irányba menni, de képtelen voltam lemondani az olvashatóságról, és hogy minden kiválasztott szöveget felrakjak. Úgyhogy a munka folytatódik, még sok mondanivalóm van, bármeddig is élek végül.„

Szerettem ezt a munkát. Kicsit bele is vesztem. Hadd meséljek.

Anya fészket rak

Jól beleástam magam a talaj tematikába. (:
Általában beérem két dimenzióval. Már csak ezért is izgalmas ötlet volt, hogy részt vegyek ezen a kiállításon.
Foglalkoztat a tér, foglalkoztat az „ember-környezet interakció”, és rengeteg ” antropogén hatásoknak kitett urbanizált talajjal” rendelkezem viszonylag kis területen: a saját kertemről egy regényt tudnék írni, lehet, hogy egyszer meg is teszem. A kertünk egy időkapszula, és még mindig nem vagyok benne biztos, hogy mindent kiástunk, amit meg lehetett itt tudni.

A legtöbb munkám abban volt, hogy melyik fonalat vegyem föl, és hogyan szálazzam szét, ami a gondolatiságot illeti. A kiírás, és az Ulysses-ből származó idevágó részletek konkrétak voltak ugyan, de így is nagy szabadságot adtak.

Maradtam hát a talaj felszínén.

Olyan művet akartam létrehozni, ami teljes egészében lebomló anyagokból készül, minden részével van valamilyen személyes kapcsolatom (a sztorik nekem nagyon fontosak), és ha vége a kiállításnak, akkor eltüntethetem. (Az is jó murinak ígérkezik.)

Legyen egy pont, egy góc, amibe beleteszem az időm, az erőm, és a zöld szemetet, amit a környezetemben találok, aztán ahogy összehordtam és egymásba fűztem ami az utamba akadt, úgy bomoljon le, és tűnjön el, csak az emléke maradjon, nyoma ne. Ez a gondolat számomra egyszerre fejezi ki a talajban zajló természetes folyamatokat, és azt az állapotot és pozíciót, ahol jelenleg tartok a saját életemben.

A felhasznált anyagok (füvek, ágak, virágok, gyökerek) eleinte a kertünkből kerültek a gömbbe, de aztán hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a méret, amiben gondolkozok kicsit több hozzávalót, és masszívabb vázat igényel. Hoztam hát ágakat a Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium kertjében összehordott kupacból, ritkítottam borostyánt, szedret, és teli van fűszernövényekkel is, szóval közelről elég jó az illata.

Közben agyal

Sok idő volt összerakni.

Ez már az a rész egy munkában, ahol a kezem járjon, a koncepció kész, az agyam szabad, és sok-sok üres órája van, hogy arra kalandozzon, amerre csak akar. Perfekt.

Ezért segít bármilyen lelki/mentális probléma feldolgozásában egy alkotó folyamat, mert az időd és a kezed munkája le van kötve, de a gondolatok szabadon járnak. El is kezdtek áramolni, és nem volt kedvem akadályozni őket. Szellemi humusz. Minden felömlik tudatosságra, érzések zúgnak át rajtam, és ha elég időt kapnak, akkor mondatokká formálódnak. EZ az az idő, amit egy alkotás létrehozása biztosít, miután a koncepció megszületett, és a terv már kész.

Szükségem volt ezekre a mondatokra. Ez már személyes. A saját szellemi humuszom. Az alkotó folyamat során (ismét) igényemmé vált a személyiségem, életem rétegeibe ágyazódott legkülönfélébb szellemi hulladékok elrendezése, valamiféle belső táptalaj közé rétegzése, ami segít a már nem kívánatos „maradékok” lebontásában. Így a kiállítás tematikájával a legmarkánsabb és egyértelműen kimutatható párhuzamot az alkotás folyamatában látom.

Ez pedig azért volt számomra ebben a munkámban különösen hangsúlyos és egyértelműen tetten érhető, mert egy installáció létrehozásához sokkal több, nagyobb, és szokatlanabb mozdulatot kellett végrehajtanom a számítógépes munkákhoz képest, amik egyébként jellemzőek rám.

Ezt egyrészt nagyon élveztem (kint dolgoztam a kertben), másrészt a szokatlan szituáció és módszer szokatlan asszociációkat eredményezett gondolatban is. Illetve szokatlan bátorságot, hogy őszinte és alapos legyek magammal, ami az önreflexiót illeti.

A kiállítás megnyitón

Nem veszek részt. Ez volt az egyik dolog, ami bőven szolgáltatott gondolkodni valót az alkotófolyamat során.
A megnyitó időpontjában az ország másik végéről tartok majd éppen hazafelé, ahol addigra közlik velem, hogy az elmúlt másfél év kezelései után milyen eredménnyel zárul az elmúlt időszak, vajon a testemben talált góc, aminek a lebontásába beletettem az időmet és az erőmet, csak emlék marad-e, nyomok nélkül.

Amikor ezt írom (előző nap, utazás előtti éjszaka), a világ végén állok, ahol a fal adja a másikat. Viszont a feszültséget részben enyhíti, hogy egyes folyamatoknak volt tere és ideje lezajlani, valamiféle szellemi rétegezettségbe bomlani és simulni, ahol minden történés az életben (akár jó, akár rossz – ha érdemes egyáltalán minősíteni ezeket) „kiváltságos funkciók nélkül oldódik vissza a kozmikus sárba, amelyből kinőtt”…

Mese jön, hamarosan…

2024. 05. 30. – 06. 02.

Vágjak a közepébe. ITT és EZ történik, és ismét hálás vagyok a lehetőségért, hogy belecsöppenhettem egy kulturális történésbe, ráadásul egy számomra kedves csoporttal, egy izgalmas helyen.

A TAROT világ tovább él a mostani munkámban is: a színek, szimbólumok, síkidomok, sok szürke és a beton alap. Aki tavaly ismert, az idén is tudni fogja, hogy melyik képnek vagyok az elkövetője, és egy darabig még felismerhető leszek a lapokról, mert:

van egy csodálatos dobozom, teli „rontott” nyomatokkal, ami azt jelenti, hogy egy tavaly nyári szériában a remek minőségű, de rosszul vágott lapokat nem volt szívem kukába küldeni, mert bár kártyaként eladhatatlanok, de… valahogy kellettek, szóval átvettem és hazavittem őket.

Ezekből kollázsok, pop up könyvek, és fiktív tereknek berendezett apró dobozok készülnek, amiket rendszerint oltároknak hívok, mert az elsők kinyitva szárnyas oltárokra hasonlítottak. Már egy ideje népesítik a műhelyemet, ezek a félkész gondolatok.

A SZOBA viszont teljesen új, kifejezetten erre a kiállításra készült, és az első darab a sorozatból, ami (végre) kész is van. Egy friss élmény inspirálta, tulajdonképpen erről szeretnék mesélni, mert ismét van konkrét sztori az összedobált „hozzávalók” mögött.

EGYSZER VOLT, HOL NEM VOLT…

volt egyszer egy ultrarövid terápia.
Hobbimnak és a munkám részének tekintem, hogy különféle pszichológiai irányzatokba és terápiás módszerekbe ássam bele magam. A kedvenc emberkísérletem vagyok, és ahogy telnek az évek, egyre inkább az a benyomásom, hogy igen jó alany mindenféle mentális kalandozáshoz. Azt hiszem ezt „önismeretnek” szoktátok hívni, és nem tartom veszélytelen foglalatosságnak, de mindenképpen inspiráló. A képeim és az írásaim szinte teljes mértékben az e területen szerzett tapasztalatokból merítenek ihletet.

Szóval a szoba ötlete egy pár héttel ezelőtti ultarövid terápia után ragadt meg a fejemben, és végül egy onkopszichológiai ülésen kristályosodott ki, ami után szerettem volna emléket állítani neki. Mind a két alkalommal szobával kellett dolgoznom, bár a cél kicsit más volt.

Az elsőn a módszer egyik eleme, hogy egy adott ponton gyermekként képzeled el magad, beszélsz ehhez a gyermekhez (egyes szám második személyben) és még tárgyad is van, a valóságban, a kezedben, ami őt jelképezi. A gyakorlat végén pedig helyet készítesz ennek a képzelt gyermeknek, egy képzeletbeli szobát, ahol lakhat, a „szíved közelében”. Nos, nem kéne elárulnom, mert valószínűleg túl személyes, de ez az ötlet borzasztóan megrendített, és végül ez lett az ülésnek az a része, amin még napokkal később is gondolkoznom kellett, pedig elég felkészülten vágtam a terápiába, és jól kidolgozott és megrágott kérdéssel mentem.

A második alkalom egy beszélgetés volt a kedvenc pszichológusommal.
Az első kép, amit fölvetett, a múltbeli rossz emlékek, illetve nehézségek dobozba pakolása, és eltávolítása valamilyen módon az életemből. Általában szeretem a képeit, és hasonló módon válaszolok rájuk, de ez most nem tűnt jó megoldásnak.
A SZOBA arra a kérdésre reflektál, hogy vajon segít-e az életünk jobbá tételében, ha kidobjuk belőle a múlt és jelen nehézségeit. Vajon megszűnnek-e ettől? Vajon ha a valós házadból kidobod ami éppen fölösleges, akkor az megszűnik-e létezni ettől?
Azt válaszoltam neki, hogy nem akarok semmit kidobni, de nem akarom, hogy a nehéz dolgok a padlón legyenek szétdobálva, mert így folyton pofára kell esni bennük. Legyen szem előtt, ami van, de ne az utamban.

Gondolok itt például a rossz családi mintákra, érzelemszabályozási nehézségekre, rossz megküzdési stratégiákra, amik olyan mélyen ivódnak az életedbe, hogy még észrevenni is sok idő és munka. Ha foglalkozol önismerettel, és/vagy vannak (kicsi) gyerekeid, akkor ez valószínűleg ismerős probléma a számodra is.

***

A képen a két gyerek én vagyok. A tarot pakliban kelyhek hatos, ha érdekel, akkor van egy kis helye a lap szimbolikájának is, a valóságban pedig a piros inges „én” az a pillanat, amikor eldöntöttem, hogy művész leszek. Egy valós eseményen készült, valós fotóról idéztem fel. A másik gyerek a képen a maffiózó „én”. (: Ez is konkrét emlék. Ők ketten az „ÉN”, mert mindig is szerettem magam valamiféle kettősségként ábrázolni, illetve részek egészeként gondolni magamra és vizsgálni a milyenségeimet, de amióta a családállításba is belekóstoltam mint „pszichó peremterület”, azóta a privát ikersztorimat nem szívesen meséltem el senkinek, mert állításon mindenkinek lesz ilyenje. Nekem meg magamtól is volt, és szerintem mást jelent. A „milyenségemet” átitató, gyökerektől koronákig oda-visszaható kettősség. Örök osztottság. Örök nyugtalanság. Örök feszültség. Nem is gyakran fognak egy képen szerepelni.

A két piros sámli új szereplő a világomban, ami ugyan tág univerzum, de nem járok benne túl nagy csomaggal: a piros napszemcsi, a zsebóra, pipa (ezek a valóságban is a tárgyaim), illetve horgony és egy másik szék (más jelentéssel). Meg a bogarak a tetoválásaimról. Nem dolgozok sok motívummal, és oka van, ha új tárgyakat emelek be a kis „magánmitológiámba”.

Idén tavasszal az újrakezdéshez válasszak szereplőt, a két piros sámli remek lesz.
Választás, és lehetőségek, több irány, illetve a döntésekkel a megnyílók mellett a bezáruló utak, és életszakaszok problematikája.
A sors, amit a „piros ruhásnak” szántam megdőlni látszik, szóval meglátjuk, hogy mire megy majd a „maffiózó”. Mindkettejüket ugyanaz a csillag vezeti, a tér fiktív, de nagyon is létező, így a szobába dobott „hozzávalókkal” muszáj lesz kezdeni valamit.

Olvasmány

Eric Berne: Sorskönyv – Az emberi játszmák folytatása. Háttér kiadó, Budapest 2016.
Buda László: Mit üzen a lelked? Kulcslyuk kiadó, Budapest, 2016
Popper Péter: Belső utakon. Türelem Háza Bt. 1995.

Erről lesz szó:

„A Szombathelyi Képtár Pop Up kiállítást szervez a Derkovits 130 kiállításhoz kapcsolódóan. A kiállítás központi témája Derkovits Gyula Halas csendélete.
Értelmezd újra, alkosd meg saját halas kompozíciódat!
A beérkező művekre nem vonatkozik műfaji megkötés. Lehet grafika, festmény, média- vagy iparművészeti alkotás, szobor, fotó egyaránt.
KIÁLLÍTÁS
Megnyitó: 2024. május 16. 17 óra
Helyszín: Szombathelyi Képtár aula
A kiállítás látogatható: 2024. május 17-26.”

Amikor ezt írom

Még zajlik a jelentkezés a pályázatra, így nem is biztos, hogy szerepelek a kiállításon. A képen viszont szerepel egy QR kód, ami erre a bejegyzésre mutat, és része a koncepciónak. Kezdjek akkor ezzel.
Az eredeti képen is szerepel egy feliratos üvegedény, így a saját verziómra került saját szöveg, és az ide mutató QR kód. Sokat írok, ezek általában privát naplóbejegyzések, de az írás a (grafikai) munkáimnak is szerves része, ami egy személyes emlékből (is) táplálkozik: egyszer (messze, régen) részt vettem egy tárlatvezetésen, ahol az én munkám is szerepelt, és a tárlatvezető minden művész munkájánál elmondta a gondolatait (spekulációit), hogy az adott mű készítője mit gondolhatott, és milyen ember (lehet). Nem mondtam meg, hogy szerepelek, nagyon kíváncsi voltam, hogy mit gondolok, és milyen ember vagyok. Megtudtam. Azóta szeretek írni is.

A parafrázisom méretét és kompozícióját tekintve megegyezik az eredeti képpel, előbbinek utánanéztem, utóbbit átrajzoltam digitálisan, majd berendeztem a saját vacsorajelenetemet, a számomra fontos „kiegészítőkkel”. Szeretem a részleteket. Számomra most is ezek a fontosak.

Részletek.

HAL – viccnek indult, a Derkovits-féle hal farkát összerakni egy magamról készült régebbi vektoros képpel, de a sellő végül mégis maradt. A kép címe „TERÍTÉKEN” lett volna, de a „KÜSZKÖDŐ” sajnos sokkal jobb. (Azért sajnos, mert ez nem az én ötletem volt.) Csupa szóvicc: a küsz egy hal, a köd az köd, és „ő”, akiről itt szó van.
Derkovits korában formabontó volt egy szegényes halvacsorát csendéletként ábrázolni, ezzel a néző látóterébe emelni a munkás tömeg mindennapi problémáit, életkörülményeit, ma pedig egyre inkább tendenciának látom a lelki/mentális küzdelmek felvállalását és ábrázolását a legkülönfélébb médiumokon keresztül. Szimpatikus trend. Minden probléma megoldáshoz vezető első lépcsője, hogy felszínre kerül. Szóval a terítéken kucorgó, partra vetett sellő marad, ha nézed, akkor lehet, hogy poén, ha olvasol is, akkor viszont célom volt vele.

NAPSZEMÜVEG – Az álarc, a felvett szerepek, a „maszkolás” problematikája minden munkámban, ahol felbukkan. Mindig ugyanaz a piros szemüveg, ami egyébként valóságos tárgyam, ha összefutunk a városban, akkor erről fel fogsz ismerni, mert a fényérzékenységem miatt télen-nyáron viselem. A képeken pedig egyrészt személyes, másrészt olyan tárgy is, ami jellegéből és üzenetéből adódóan mintegy elválaszt a valóságtól. Vagy másokat a saját valóságomtól, vagy olykor magamat, ez több szemszögből vizsgálható, összetett probléma. Jelen van. A legtöbbünknél megoldatlanságként gondolok rá.

ÓRA – az eredeti kép óráját cseréltem le, az időpont fontos, és zsebórát is hordok szinte mindig. Ez a tárgy engem jelképez, és az előző projektemből emeltem át.

A SZÍNEK szintén a legutóbbi grafikai sorozatomra utalnak, ahol ugyanezeket a színeket (és részben ezeket a motívumokat) használtam, ami meghatározta a tavalyi évemet, és bár a régebbi (TAROT 38,5) projektemet (grafikai szempontból legalábbis) lezártam, de a színeket, motívumokat és a beton alapot más munkáimban is használom idén is. Például itt.

CSILLAGOK a tányéron – Ez egy konkrét kép sziluettje. Legyen rejtvény. Aki megfejti mi ez, az írja meg nekem a tvikdesign[kukac]gmail[pont]com e-mail címre, és aki el is találja, azt meghívom egy sörre vagy egy kávéra. Az ajánlat visszavonásig érvényes. (;

Április közepén Miskolcon jártunk a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárban.
Szeretem a könyvtárakat, nem ez volt az utolsó kiállítás, amit ilyen helyen rendezek.

Csend, nyugalom, elképesztő kedvesség, és a régi könyvek illata. Belépek, és miután köszöntünk és bemutatkoztunk, rögtön kávéval kínálnak, én meg megmondom, hogy ilyesmit ritkán utasítok vissza, és mire kicsomagolom az anyagot, addigra már hozzák is.
Jó hely. (:

Minden lassú, és jó hangulatú. Odakint eláll az eső, megnyitóig még egy óra, elmegyünk ebédelni, hosszú volt az út Szombathelyről.

Mire visszaérünk, már megérkezett a társaság nagy része, aki a közönség lesz ma, és Anna (Fodorné Vincze Anna, klinikai szakpszichológus, Simonton edukációs-csoport tréner), akivel a megnyitó keretei közt beszélgetek majd a betegségről, gyógyulásról, és a tapasztalatokról, amiket a lelki tényezők szerepéről szereztem az elmúlt évben.

A közepébe.

Új képeket is hoztam az előző kiállítás anyagához képest, de most a beszélgetést vártam legjobban. Szerettem volna megosztani másokkal is, hogy mennyire fontos a gyógyulásban (vagy bármilyen cél elérésében) a hangulat, a hozzáállás, és hogy mekkorát lendíthet előre egy látszólag nem túl fényes helyzeten is, ha az ember talál motivációt.

Ugyanakkor ez nem mindig sikerül. (És ez még a vérképen is látszik.) Amikor mellrákom volt, ez volt az egyik legelképesztőbb tapasztalásom, hogy a mentális állapot alakulása kicsi időeltolódással lekövethető az orvosi eredményeimen is. Egy idő után direkt figyeltem. Izgalmas „kísérlet” volt, számomra tanulságos eredménnyel.

Muszáj hinnem a lélek létezésében. Tényleg ki tudja rúgni alólam a testem, és egy súlyos betegségnél ez különösen fontos tényező.

Bizalom.

A másik elképesztő tapasztalás. Nekem legalábbis.

Az a bizalom kell, és az a szeretet, ami saját (a másik emberét úgysem ismered/érzed), és igazi, végtelenül naiv, feltétel nélküli dolog. Ilyeneket azelőtt nem „raktam senkibe”, mert valóban kiszolgáltatottá teszi az embert. Ezt is a rák alatt próbáltam ki, ha már „úgyis mindegy” volt. Nem mindegy. Gyógyhatású, szintén látható fizikai vonzattal.

Anna az egyik kedvenc beszélgetőpartnerem, jól kérdez, jól irányít, észreveszem, hogy irányít, de sosem érzem tolakodónak. Elmondom, amit akarok. Végtelenül hálás vagyok, hogy elmondhattam.

Ami a videón nem szerepel, hogy a megnyitó beszélgetés után még két és fél órát maradtunk szinte mindannyian, és rengeteget beszélgettünk. Pedig idegenekkel ritkán szoktam hosszan.
„Klubtagok” vagyunk, sorstársak. De nem csak ez köt össze. Éreztem a nyitottságot és az elfogadást, így könnyebb ilyenkor hasonló pozícióba helyezkedni. És már kész is a „működés” közöttünk. Nincs meg akárkivel, de ha találsz valakit, akiben megbízol, és akivel szívesen töltöd az idődet, akivel őszinte tudsz és mersz lenni, annak tényleg pozitív hatásai vannak az egészségre is. A mai is egy ilyen élmény volt. Mentális oázis egy egyébként nehéz tavaszban, amikor túl a kártyán, túl a betegségen, ideje lezárni egy szakaszt az életben, és valami újba kezdeni.

Szóval a fehér tigris létezik, az egérút is létezik, és teljesen jelen idejű. A projektek folytatódnak, az élet megy tovább.

Köszönet.

Annának, hogy megszervezte ezt a kiállítást, és beszélgethettem vele, Dávidné Szekeres Szilviának és a könyvtár dolgozóinak a kedves vendéglátásért, Máténak, hogy elvitt és támogatott a jelenlétével is, és a csoporttagoknak, sorstársaknak, és érdeklődőknek, akik eljöttek.

A beszélgetésünk elérhető ITT.

Izgalmas tél és tavasz volt (néha túlságosan is), és régóta tervezem megmutatni ennek a kiállításnak a képeit, és írni a hangulatról és benyomásimról. Nagyon jól éreztem magam, nagyon hálás vagyok, hogy ilyen sokan eljöttetek, és igyekszem mielőbb pótolni a (jó rég) elmaradt összefoglalót!