Április közepén Miskolcon jártunk a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárban.
Szeretem a könyvtárakat, nem ez volt az utolsó kiállítás, amit ilyen helyen rendezek.
Csend, nyugalom, elképesztő kedvesség, és a régi könyvek illata. Belépek, és miután köszöntünk és bemutatkoztunk, rögtön kávéval kínálnak, én meg megmondom, hogy ilyesmit ritkán utasítok vissza, és mire kicsomagolom az anyagot, addigra már hozzák is.
Jó hely. (:
Minden lassú, és jó hangulatú. Odakint eláll az eső, megnyitóig még egy óra, elmegyünk ebédelni, hosszú volt az út Szombathelyről.
Mire visszaérünk, már megérkezett a társaság nagy része, aki a közönség lesz ma, és Anna (Fodorné Vincze Anna, klinikai szakpszichológus, Simonton edukációs-csoport tréner), akivel a megnyitó keretei közt beszélgetek majd a betegségről, gyógyulásról, és a tapasztalatokról, amiket a lelki tényezők szerepéről szereztem az elmúlt évben.
A közepébe.
Új képeket is hoztam az előző kiállítás anyagához képest, de most a beszélgetést vártam legjobban. Szerettem volna megosztani másokkal is, hogy mennyire fontos a gyógyulásban (vagy bármilyen cél elérésében) a hangulat, a hozzáállás, és hogy mekkorát lendíthet előre egy látszólag nem túl fényes helyzeten is, ha az ember talál motivációt.
Ugyanakkor ez nem mindig sikerül. (És ez még a vérképen is látszik.) Amikor mellrákom volt, ez volt az egyik legelképesztőbb tapasztalásom, hogy a mentális állapot alakulása kicsi időeltolódással lekövethető az orvosi eredményeimen is. Egy idő után direkt figyeltem. Izgalmas „kísérlet” volt, számomra tanulságos eredménnyel.
Muszáj hinnem a lélek létezésében. Tényleg ki tudja rúgni alólam a testem, és egy súlyos betegségnél ez különösen fontos tényező.
Bizalom.
A másik elképesztő tapasztalás. Nekem legalábbis.
Az a bizalom kell, és az a szeretet, ami saját (a másik emberét úgysem ismered/érzed), és igazi, végtelenül naiv, feltétel nélküli dolog. Ilyeneket azelőtt nem „raktam senkibe”, mert valóban kiszolgáltatottá teszi az embert. Ezt is a rák alatt próbáltam ki, ha már „úgyis mindegy” volt. Nem mindegy. Gyógyhatású, szintén látható fizikai vonzattal.
Anna az egyik kedvenc beszélgetőpartnerem, jól kérdez, jól irányít, észreveszem, hogy irányít, de sosem érzem tolakodónak. Elmondom, amit akarok. Végtelenül hálás vagyok, hogy elmondhattam.
Ami a videón nem szerepel, hogy a megnyitó beszélgetés után még két és fél órát maradtunk szinte mindannyian, és rengeteget beszélgettünk. Pedig idegenekkel ritkán szoktam hosszan.
„Klubtagok” vagyunk, sorstársak. De nem csak ez köt össze. Éreztem a nyitottságot és az elfogadást, így könnyebb ilyenkor hasonló pozícióba helyezkedni. És már kész is a „működés” közöttünk. Nincs meg akárkivel, de ha találsz valakit, akiben megbízol, és akivel szívesen töltöd az idődet, akivel őszinte tudsz és mersz lenni, annak tényleg pozitív hatásai vannak az egészségre is. A mai is egy ilyen élmény volt. Mentális oázis egy egyébként nehéz tavaszban, amikor túl a kártyán, túl a betegségen, ideje lezárni egy szakaszt az életben, és valami újba kezdeni.
Szóval a fehér tigris létezik, az egérút is létezik, és teljesen jelen idejű. A projektek folytatódnak, az élet megy tovább.
Köszönet.
Annának, hogy megszervezte ezt a kiállítást, és beszélgethettem vele, Dávidné Szekeres Szilviának és a könyvtár dolgozóinak a kedves vendéglátásért, Máténak, hogy elvitt és támogatott a jelenlétével is, és a csoporttagoknak, sorstársaknak, és érdeklődőknek, akik eljöttek.
A beszélgetésünk elérhető ITT.
